Öltözz fel!

Minden reggel hallom, ahogy a nappali félhomályában kislányomat ösztönözni kell, a TV bűvkörét legyőzve, hacukája felöltésére: „Öltözz fel!” Hét éves elmúlt, de ez a 2-3 perces testmanőver, akár negyedórás akrobatikává is kinőheti magát. Nyúlik a test, szintén határait feszegetve nyúlik a ruhanemű, s ha ezek együttes ruganyossági mutatója a 7:00 órát feszegeti, elpattannak az idegek.

A reggeli rutin általában a megjelenésről szól. A legjobb formát hozzuk ki magunkból. Első benyomás, vasaltas figura, illatfelhő, sármot összetartó zselé, kiegészítő kütyük, s belecsobbanunk a tükör parttalan óceánjába. Mennyi hullámverés repedés nélkül. Üdvözlöm – kéznyújtással köszöntenénk a valószerűtlenül patentosan előlépő homo snájdig mozaikot. Annyira sokat ismételtük a részletek összerakását, hogy már nem adnánk a védjegyeinket semmiért. Kackiás bajusz, fegyelmezett sorokban vastagodó pajesz, görög isteneket idéző szakáll, fekete-fehér uniform, vagy a lógásba merevedett kockás ing és hózentráger. A vagyok teljessége. Ha valami nem úgy sikerül, akkor az ideg fagy a következmények viselőjének ábrázatára.

De minden túlnőtt fazonigazítás, karakterformáló megfontolás a felfedés és takarás intim játéka. Ez vagyok, vagy mégsem? A szégyenfolt elfedése vagy a minden gátlást feladó mezítelenség vállalása? Az első szégyenkezésen túl bizony a válaszok meghaladták már a bibliai kategóriákat.

„Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy mezítelenek. Ezért fügefaleveleket fűztek össze, és ágyékkötőket készítettek maguknak.” (I Móz 3: 7) „Az Úristen pedig bőrruhát készített az embernek és feleségének, és felöltöztette őket.” (21. v.)

A bűneset után az Úristen is támogatta egy utalvánnyal a nemek markáns különbözőségének elfedését. Egy jövőbeli új szakma viharos előretörésének a pillanatát is detektálhatjuk az események nyomán.

Mennyire uraljuk azt, ami bennünk lakik? Akár a különbözőséget, akár a belesimulást, akár a feloldódást, akár a szeparációt.  Tisztában vagyunk azzal, hogy mit takarunk el és mit teszünk közszemlére? Sok hivatásban az öltözék elfedi a személyt és magát a feladatot, a szolgálatot helyezi előtérbe. Egységes szín, felirat és jelképrendszer. Utat adni, teret engedni más jellegű üzeneteknek, mint amit a férfi és nő felhang közvetít. Dominánssá tenni azt a vagyokat, ami nem csordul ki az utca kövére, nem döf át a párhuzamos járdaszigetre. Mi több, nem önmagunkra mutatni feltétlen, hanem egy rajtunk feletti valóságra.

Borsodban, nem is olyan távol az üvegtengertől, egy parókia szomszédságában iskola épült. Boldog állapot, hogy a templom és a parókia erőterében, közvetlen hatósugarában gyermekek és családtagjaik napi szinten megfordulnak. Az iskola körbe fonta a lelkészlakot. Bizonyára látták az ott tanulók, dolgozók a házaspár példamutató, mértéktartó életét. Hallhatták azt a fajta beszédmódot, amit a közösség tagjai használtak. Harang kondult, ének zendült, messze szállt a hálaének, a közösség lélegzett, ereiben folyt az élet. Egyszer csak, nem is olyan távol a kerítéstől, bibliaórás időpontban zenebona, vidám népség lepte el a sportpálya tájékát. Fitness edzésre bérelték ki a területet. Mindenki a maga kegyességi irányzatát képviselve az öltözködésben, a viselkedésben és a felszerelésben érkezett a lelki és a testi alkalomra. Ez a találkozás nem múlt el nyom nélkül. A hívek nem az igével a szívükben tértek haza, hanem azzal a döbbenetes élménnyel, hogy hiányos öltözetű, szemérmetlen emberek integettek nekik a szomszédból.

Valószínű, hogy az eset bekerült a mennyei panaszok kartotékozójába, mert egy másik helyen kivédeni igyekeztek e botránkozás közeli esetet. „Lehetetlen, hogy botránkozások ne essenek; de jaj annak, aki által esnek.” (Lk 17: 1 kk) Hét éve jártunk Mátraverebély – Szentkúton és idén megismételtük a remetebarlangok és a csodatévő kút vizitációját. Várakozásunk nagy volt, mert több milliárdos felújításon esett át a hely azóta. Látszik, hogy minden a zarándokok és a lelki érintettség szolgálatában állt. A hely természetessége és katartikus vonásai sajnálatunkra szelídültek.

Tanulságos látogatás volt mind a praktikusság irányába történt átalakulás és a szabadtéri kápolna művészi kivitelezése miatt is. Azonban egy apró táblácska, ami a bejáratnál került elhelyezésre, többet üzen, mint amit egy felületes szemlélő leolvas róla. „Behajtani tilos! Ne dohányozz! Ne álld el a bejáratot! Ne hozz magaddal kutyát!” A komplexumról készült térkép mellett lévő figyelmeztető táblasorozat utolsó darabja az öltözködés etikettjére hívja fel a figyelmét a látogatóknak. Sok helyről érkezünk, sokféle kegyességi beállítottsággal, de fontos, hogy itt nem csak bámészkodók, kíváncsiskodók fordulnak meg, hanem olyanok is, akik a hitüket kívánják gyakorolni, elmélyíteni. Ebben az esetben a lenge ruházat, a fedetlenség, a testiség előtérbe helyezése nincs összhangban a hely szellemiségével. Elég, ha Isten lát bennünket, a magunk pőreségében, ne terheljünk mást is feleslegesen ezzel.

„Nincs olyan teremtmény mely rejtve volna előtte, sőt mindenki mezítelen és fedetlen az ő szeme előtt.” (Zsid 4:13)

Fogadjuk meg Szabó Balázs énekes, zenész egyik refrénjének határozott tanácsát, bármilyen zűrös helyzetben találjuk magunkat, legyen az árokpart vagy tyúkketrec: „Öltözz fel! Öltözz fel! Öltözz fel!” Nagyot nem hibázhatunk. Amikor az ing vagy blúz gombolására kerül a sor, ne feledjük, nem csak  külső öltözékre van szükségünk, hogy a „tükröm tükröm” ne tagadjon meg bennünket.  Azt a szemmel láthatatlant is mosnod, vasalnod, karban kell tartanod. Talán pont azért, hogy a ruházkodásod első tanúja és bírája ne magad, hanem mindig az a másik idegen legyen.

Szalay László Pál református lelkipásztor, Telkibánya